Magyarországon is elindult az SAP nemzetközi felsőoktatási programja
Budapest - 2009. október 20. - Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy Magyarországon is elindult az SAP globális felsőoktatási programja. Az University Alliance Program (UAP) keretében a csatlakozó intézmények a legújabb SAP rendszereket vehetik igénybe oktatás céljából, nemzetközi szintű tananyaghoz jutnak, valamint a szoftvercég képzi ki a tanárokat. A hallgatók a program egyik elemeként nemzetközileg elfogadott oklevelet is szerezhetnek (ún. TERP10 igazolás).
 |
 |
| A résztvevők egy fát is elültettek az együttműködést szimbolizálandó | Szándéknyilatkozatok aláírása |
Az UAP másik előnye, hogy a résztvevő hallgatók, tanárok, intézmények a világ minden tájáról kapcsolatba léphetnek egymással, az SAP partnerhálózatával, a szoftvercég belső szakértőivel és 89 000 ügyfelével, azaz a cég ökoszisztémájával. A hallgatók feltölthetik önéletrajzukat a nemzetközi portálra, s mely speciális adatbázisból az SAP-t használó cégek kiválaszthatják leendő, az üzleti szoftvereiket már alapjaiban ismerő kollégájukat. Igy a több mint 1000 magyar SAP ügyfél –a legnagyobb vállalattól a legkisebb vállalkozásig- is hozzáférhet a nemzetközi színvonalat biztosító képzésen résztvettek önéletrajzához, amennyiben azt feltölti, és a hallgató jóváhagyását adja.
ASP-vel jön az SAP
Az SAP rendszereket ASP szolgáltatás keretében tudják használni az intézmények, azaz egy kommunikációs vonalon (internet) keresztül biztosítja a két németországi (müncheni és magdeburgi) szolgáltatóközpont a folyamatos működést. A felsőoktatási intézmények a statisztikák szerint leginkább az SAP vállalatirányítási rendszerét, az üzleti intelligencia megoldásokat, valamint az SAP Netweaver platform alkalmazást veszik igénybe.
Világszerte 900 felsőoktatási intézmény vesz részt az UAP programban, az Európát is tömörítő EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet, Afrika) jelenleg 345, mely intézményszám 2963 oktatót és több mint 60 000 hallgatót jelent.
Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az UAP kapcsán elmondta: „a világ üzleti folyamatainak immár több mint fele érint SAP rendszereket. Így az SAP tudás megszerzése nemcsak annak fontos, aki a világ egyik legnagyobb szoftvercégének ökoszisztémájában szeretne dolgozni, hanem mindenkinek, aki részt vesz a gazdasági életben.”
Az SAP-ról
Az SAP az üzleti szoftvermegoldások vezető nemzetközi szállítója* olyan alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal, amelyek több, mint 25 ágazatban segítenek a különböző méretű cégeknek a legjobb működés elérésében. A cég a világ 120 országában több, mint 89 000 ügyféllel rendelkezik (ez tartalmazza a Business Objects felvásárlása során szerzett ügyfeleket).
Az SAP részvényeit a világ több tőzsdéjén jegyzik, így a frankfurti és a New York-i (NYSE) tőzsdén is,"SAP" ticker kód alatt. Bővebb információkat a www.sap.com címen talál.(*) Az SAP definíciója szerint az üzleti szoftvermegoldások körét az integrált vállalatirányítási (ERP) rendszerek és a kapcsolódó szoftvermegoldások alkotják.
Az SAP Hungary Kft-rőlAz SAP Hungary Kft. a hazai informatika egyik legnagyobb szoftver cége, amelynek fejlődése a hazai üzleti és gazdasági körökben igazi sikertörténetnek számít. A magyar piacon közel két évtzede jelen lévő cég nem csupán a magyar nagyvállalatok közel 60%-ának üzleti megoldásszállítója, hanem az elmúlt évek során a kis- és közepes vállalatok megbízható partnerévé is vált. Nagyvállalati termékeit széles körben használják a versenyszféra mellett az államigazgatásban, a közszolgáltatásban, az egészségügyben és a felsőoktatásban is, míg kis- és közepes vállalatokat megcélzó portfoliója (az SAP Business All-in-One és az SAP Business One rendszerek) bármilyen méretű,és bármely iparágban tevékenykedő cég üzleti folyamatait képes hatékonyan irányítani. A jelenleg Magyarországon mintegy 500 főt foglalkoztató SAP Hungary Kft. tanácsadási és oktatási tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy az SAP mára a magyar informatikai piac egyik meghatározó szereplőjévé váljon.
Copyright © 2009 – SAP AG.
Minden jog fenntartva. Az SAP, R/3, xApps, xApp, SAP NetWeaver, Duet, PartnerEdge, ByDesign, Business ByDesign és az itt említett egyéb termékek és szolgáltatások, valamint azok logói az SAP AG védjegyei vagy Németországban és a világ több más országában bejegyzett márkanevei. A Business Objects és a Business Objects logó, BusinessObjects, Crystal Reports, Crystal Decisions, Web Intelligence, XCelsius és az itt említett egyéb Business termékek és szolgáltatások, valamint azok logói a Business S.A. védjegyei, vagy az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett márkanevei. A Business Objects az SAP vállalata. Az összes többi termék és szolgáltatás neve az adott cég védjegye. Az ebben a dokumentumban foglalt adatok csak tájékoztatásul szolgálnak. A termékek országonként eltérhetnek.
Az anyagok tartalma elõzetes értesítés nélkül megváltoztatható. Az anyagokat az SAP és leányvállalatai („az Csoport”) kizárólag tájékoztatás céljából készítették, így azok nem minõsülnek semmilyen garanciavállalásnak. Az SAP Csoport nem vállal felelõsséget az anyagok esetleges hibáiért vagy szövegkihagyásaiért. Az SAP Csoport termékeire és szolgáltatásaira érvényes garanciákat – amennyiben ilyenek fennállnak – az adott termékre illetve szolgáltatásra vonatkozó kifejezett garanciavállalási nyilatkozat ismerteti. Jelen dokumentum tartalma nem értelmezhetõ további garanciavállalásként.